Nagyvilág

Két „csodagyógyszerben” hisznek Kubában

Kubában két, saját készítésű gyógyszer hatékonyságának tulajdonítják azt, hogy kevesen halnak meg a súlyos állapotban lévő, koronavírussal fertőzött betegek közül.

Az egészségügyi hatóságok közlése szerint az elmúlt kilenc napban csak ketten haltak meg a több mint kétszáz aktív fertőzött közül – írja az MTI.

A kormány jórészt két, április eleje óta alkalmazott készítménynek tulajdonítja azt, hogy a közelmúltban csökkent a halálesetek száma. Mindkét gyógyszer feltehetően csillapítja az úgynevezett „citokinvihart”, a szervezet heves, túlzott válaszát a fertőzésre, amikor az immunrendszer nemcsak a vírusokat, hanem az egészséges szöveteket is megtámadja. Az egyik ilyen gyógyszert az itolizumab, amelyet Kubában, de máshol is gyártanak, a másik egy peptid – fehérjemolekula –, amelyet a kubai gyógyszeripar fedezett fel, és a reumás artritisz gyógyítására tesztelt.

Miguel Díaz-Canel kubai elnök csütörtökön egy találkozón, amelyet a helyi tévé is közvetített, azt hangoztatta, hogy a világban a válságos állapotban lévő betegek mintegy nyolcvan százaléka hal bele a koronavírus okozta COVID-19 betegségbe, Kubában azonban a szóban forgó gyógyszerek alkalmazásának köszönhetően ilyen arányban gyógyulnak meg a válságos vagy súlyos állapotban lévő betegek.

A hivatalos adatokból ítélve a jó közegészségügyi rendszerével és hozzáértő orvosaival büszkélkedő Kuba jól vizsgázott a járvány megfékezésében. A 11 milliós szigetországban az elmúlt héten naponta általában 20 új fertőzéses eset történt, míg április közepén még 50-60 volt az átlag. Eddig összességében 1916 embert fertőzött meg a koronavírus, és 81-en haltak bele a betegségbe. Százezer lakosra 0,71 fertőzött jut, míg például az Egyesült Államokban 29-es az arány a Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint, írja az MTI.

Kiemelt kép: MIGUEL MEDINA / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.