Nagyvilág

Rendőröket kellett kivezényelni a tumultus miatt a brit McDonald’s éttermek újranyitásakor

Mindenütt hatalmas sorok alakultak ki a hosszú hetek után újranyitott McDonald’s éttermeknél Angliában és Írországban. A szolgáltatás egyelőre korlátozott, az érdeklődés hatalmas.

Közel két hónap után, tesztjelleggel újra kinyitotta néhány éttermét a McDonlad’s Angliában és Írországban. Anglia déli és keleti részén, illetve Londonban összesen 33, míg Dublinban 6 üzletben kezdődött meg a vevők kiszolgálása, ami mindenütt tumultust, közlekedési káoszt okozott – írja a BBC.

A az angliai McDonald’s éttermekben egyelőre csak az autós kiszolgálás működik, az egy autóban ülők pedig egyszerre maximum 25 font (kb. 9600 forint) értékben vásárolhatnak. Összehasonlításképpen: az Egyesült Királyságban jelenleg 3,19 fontba kerülnek a Big Mac, illetve a McRoyal szendvicsek, egy sajtburgerért pedig 99 pennyt kell fizetni, egy kis adag sült burgonyáért pedig 89 pennyt.

Az étteremlánc számított a rohamra, ezért előre figyelmeztette a vevőit, hogy a kiszolgálás lassabb lehet a szokásosnál, illetve arra kérte őket, hogy legyenek türelmesek. A cég azt ígérte, hogy ha túl hosszú sorok alakulnának ki, melyek zavart okozhatnak, felfüggesztik a kiszolgálást. Ehhez képest, a legtöbb helyen több kilométeres autósorok alakultak ki.

Egy motoros, aki az essexi Chelmsfordban hajtott el egy hosszú autósor mellett, azt hitte, hogy valamiért lezárták az utat. Peterborogh-ban pedig közlekedési rendőröket kellett kivezényelni, hogy úrrá legyenek a helyi McDonald’s újranyitása miatt kialakult közlekedési káoszon.

Hasonló tülekedés alakult ki a brit Mekiknél március 23-án is, amikor a koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre lehúzták a rolóikat.

Kiemelt kép: Yui Mok/PA Images via Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.