Nagyvilág koronavírus

Orban: éjfélkor vége a szükségállapotnak Romániában

Azt a védekezés enyhébb formája, a vészhelyzet váltja fel.

A kormány csütörtöki ülése után Ludovic Orban kormányfő bejelentette, május 14-én éjfélkor véget ér a szükségállapot Romániában – írta a Főtér.ro. Az enyhébb vészhelyzet viszont csak hétfőn léphetne törvényesen érvénybe, kifutottak az időből.

Szerdán a képviselőház elfogadta vészhelyzetet szabályozó törvényt, ami feljogosítja a kormányt, hogy különböző korlátozó intézkedéseket hozzon, de az leghamarabb hétfőn lép hatályba.

A Maszol.ro szerint a joghézagot sürgősségi rendelettel hidalná át a kormány, mivel egyébként pénteken nulla órától semmilyen korlátozás nem lenne érvényben a hétvégén, hatóságok jogi eszköz nélkül maradnának a kijárás és a gyülekezés korlátozására. Ezt kiküszöbölendő készül a sürgősségi rendelet – mondta a miniszterelnök, amelyről részleteket nem árult el.

Ludovic Orban továbbra is felelősségteljes magatartást kért a lakosságtól, hogy a járvány elleni védekezés eddigi eredményei ne vesszenek semmibe. Azt mondta: a vészhelyzet kihirdethető, de a  korlátozások nem vezethetők be hétfőnél korábban, amíg a szerdán elfogadott törvény nem lép hatályba.

„Ma az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság kihirdeti a vészhelyzetet, és megállapítja az intézkedéseket. Ezek kötelező érvényűek lesznek” – mondta. Orban szerint a sürgősségi rendelet nem érint egyéni szabadságjogokat. A miniszterelnök közölte: átveszi az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság elnöki teendőit.

Kiemelt kép: Klaus Iohannis román államfő (j) és Ludovic Orban miniszterelnök (b2) tárgyal a bukaresti Cotroceni-palotában.  
MTI/EPA/Román elnökség/Dragos Asaftei

Ajánlott videó

Olvasói sztorik