Nagyvilág koronavírus

Kihirdették a görögök, hogy nyaralhatunk idén az országukban

Kihirdette a görög kormány, milyen szabályok várnak idén a turistákra a járvány miatt, írja a 444 a greekcitytimes.com cikke alapján. A rendelkezés szerint a Görögországba induló repülőkre csak 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírusteszttel lehet felszállni, ezt a becsekkolásnál ellenőrzik majd.

Azokon a repülőutakon, amelyek négy óránál rövidebb ideig tartanak, nem lehet ételt felszolgálni, ez alól legfeljebb az előre csomagolt élelmiszer lehet kivétel. Arra nem vonatkozik előírás, hogy a gépeken üres helyeket kéne hagyni.

A szállodáknak egy saját koronavírus-tanácsadó orvossal kell leszerződni, neki az lesz a feladata, hogy figyelje a tüneteket mutató vendégeket. Ha az orvos egy vendégnek tesztet ír elő, az illetőt hat órán belül tesztelni kell. A pozitív koronavírusteszttel rendelkező turistákat karanténhotelekbe viszik majd. 

A szállodák egyébként júniusban nyithatnak, a csak nyáron üzemelő szálláshelyek pedig csak júliusban.

A svédasztalokat betiltották, a napágyakat pedig egymástól megfelelő távolságra kell elhelyezni a strandokon.

Szóba került továbbá, hogy a görögök  úgynevezett biztonságos turistazónákat jelölnek ki, ahol garantálják, hogy senki sem kaphatja el a vírust, annyira szigorúan ellenőrzik a területet.

Kiemelt kép: Panayotis Tzamaros/NurPhoto/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik