Nagyvilág koronavírus

A minap vodkát javasolt koronára, ma díszszemlét tekintett meg

Ő a Fehérorosz elnök, Lukasenka.

Aljakszandr Lukasenka, Fehérorosz elnök vezetésével ma Minszkben katonai díszszemlével emlékeztek meg a fasizmus felett aratott győzelem 75. évfordulójáról, arról a napról, amikor 1945. május kilencedikén, éjfél után pár perccel Németország aláírta a feltétel nélküli megadásról szóló nyilatkozatot, s ezzel Európában véget ért a második világháború.

Annyi remek felvételt látni az AFP-nél, hogy minden bekezdés után mutatunk egyet.

Fotó: Sergei GAPON / AFP

A katonai parádét a koronavírus-járvány ellenére megrendeztette a Fehéroroszországot bő negyedszázada kormányzó elnök, aki korábban azt hangoztatta, hogy:

  • országában egyetlen ember sem fog meghalni a koronavírustól
  • a járvány ellenszerei között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást emlegette
  • pszichózisnak minősítette a világon a járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket
  • és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig Covid-19.
Mai televíziós üzenetében pedig az alábbiakról beszélt Lukasenka:
  • a jelenlegi nehézségek nem hasonlíthatók össze a második világháború alatt történt tragédiákkal
  • Fehéroroszág számára, mely az arányokat tekintve a legsúlyosabb emberveszteségeket szenvedte el a második világháborúban, még a gondolat is megengedhetetlen, hogy ne ünnepelje meg a győzelem napját
  • így fogalmazott: a volt Szovjetunió területén megtartott egyetlen parádéval az összes szovjet katonáról megemlékeznek „aki a világot megmentette a nácizmustól”
  • „vérkötelékeink örökké összekötnek bennünket a testvéri népekkel, amelyekkel apáink és nagyapáink megállították a 20. század katasztrófáját”.

A parádén, amelyet Lukasenka egyenruhában tekintett meg, mintegy 3 ezer katona, 150 korabeli és korszerű katonai jármű, valamint 36 helikopter és repülőgép vett részt.  A veteránok portréival való felvonulást, a Halhatatlan Ezred elnevezésű demonstrációt idén Fehéroroszországban is elhalasztották. A minszki Győzelem terén azonban koncertet rendeznek majd, este pedig hétperces tűzijátékot lesz.

Nem mellesleg: Fehéroroszországban a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint több mint 20 ezer fertőzöttet és 121 halottat tartanak számon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik