Nagyvilág

Egy francia kórház azt állítja, már tavaly novemberben volt koronavírusos betegük

A kelet-franciaországi Colmar kórháza szerint az első koronavírusos beteget november közepén kezelték ott, több mint két hónappal az első franciaországi bizonyított fertőzések felismerése és napokkal a kínai Vuhanban hivatalosan elismert első eset előtt.

A colmari Albert Schweitzer magánkórház az állítását az intézményben 2019. november 1. és 2020. április 30. között elvégzett mellkasi CT-k (komputertomográfos vizsgálatok) alapján végzett retrospektív tanulmányra alapozza, de ez még biológiai megerősítést is igényel.

Az összesítés azt mutatja, hogy a kórházban az első koronavírus pácienst 2019. november 16-án kezelték, majd február végéig nagyon lassan terjedt a betegség, amikor is hirtelen növekedés kezdődött, a tetőzés pedig március 31-én volt – olvasható a 233 ágyas magánkórház közleményében.

Az adott időszakban a kórházban különböző indokokból – kardiológiai, traumatológiai, tüdő vagy tumoros betegségeknél – elvégzett 2456 mellkasi CT-t Michel Schmitt, a kórház orvosi képalkotó osztályának főorvosa elemezte ki. A Covid-19 fertőzéssel kompatibilis vagy annak tipikus jegyeit mutató leleteket egy második, majd egy harmadik alkalommal is megvizsgálta két radiológus.

Michel Schmitt szerint megállapítható, hogy Elzászban – amely a franciaországi járvány egyik fő gócpontja –

néhány eset már november elején megjelent, de a vírus nagyon elszórtan terjedt, mielőtt az év végi eseményekkel, a karácsonyi vásáron és a családi ünnepekkel felgyorsult, és a járvány ki nem robbant egy mulhouse-i nagy vallási találkozón február utolsó hetében.

A kórház jelezte, hogy a tudományos akadémiának megfelelő elismertségű országos kutatóintézettel (CNRS) együttműködve megkezdődött az eredmények járványügyi feltárása, amelyet egyrészt a kórházi leletek, másrészt a levett minták alapján fognak elvégezni, valamint az elzászi régió többi képalkotói központjának CT-it is kielemzik.

Május 4-én két másik francia kórház – a Párizs északi külvárosában lévő Avicenne és Jean Verdier – is jelezte, hogy újratesztelték korábban tüdőgyulladással kezelt betegeik váladékmintáit, és kiderült, hogy egy férfi már december 27-én fertőzött volt a koronavírussal. A mintát többször is ellenőrizték, hogy biztos legyen az eredmény.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.