Nagyvilág koronavírus

Trump először hagyta el Washingtont a járvány óta, maszkot mégsem húzott

Donald Trump amerikai elnök változatlanul az ország gazdasági újraindítása mellett érvelt kedden délután az arizonai Phoenixben, ahol a Honeywell egészségügyi arcmaszkokat gyártó üzemét látogatta meg – írja az MTI.

Az amerikai elnök, aki először hagyta el Washingtont a járvány kezdete óta – leszámítva a legutóbbi hétvégét, amelyet a szövetségi fővároshoz közeli Camp Davidben töltött -, Phoenixben egy kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta: “nem lehet az országunk gazdaságát zárva tartani az elkövetkező öt esztendőben”.

Az arizonai látogatáson ugyanakkor az elnök nem viselt arcmaszkot, ellentétben a kíséretében lévő újságírókkal, tanácsadókkal és a titkosszolgálat munkatársaival.

Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, hogy a járványhelyzetet tekintve egyelőre “nincs minden rendben”, és a gazdasági újranyitás sokakra hatással lesz, sőt, lesz akiket nagyon rosszul érint majd. Utalt arra, hogy néhány orvos szerint a járvány újra fellángolhat, de leszögezte: “ha lesz láng, akkor ezt majd eloltjuk”. Azt is kifejtette, hogy az időseknek és a komoly betegségekkel küszködőknek egyelőre még vigyázniuk kell magukra, de a többiek bátran visszatérhetnek a munkába. A gazdasági újranyitást egyébként a vírus elleni küzdelem “újabb szakaszának” nevezte.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök egészségügyi vállalatok vezetőivel tárgyal a tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedésével kapcsolatban a washingtoni Fehér Házban 2020. március 10-én. MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik