Nagyvilág koronavírus

Rekordot döntött a koronavírusban elhunytak száma Brazíliában

600 új elhunyttal rekordot döntött a koronavírus-járvány halálos áldozatai számának napi növekedése kedden Brazíliában – írja az MTI. A legutóbbi szomorú rekordot 474 halálozással április 28-án jegyezték fel Brazíliában.

Az egészségügyi tárca legfrissebb közlése szerint eddig 7921-en hunytak el a kórban és hétfő óta 6935 új fertőzöttet azonosítottak, így számuk 114 715-re emelkedett. A fertőzöttek száma 6,4 százalékkal, a halottaké pedig 8,2 százalékkal növekedett.

Szakértők szerint az adatok azt jelzik, hogy a latin-amerikai országok közül a járvány által leginkább sújtott Brazília még mindig a kór elleni küzdelem sűrűjében tart, s bár két nagyvárosban karantén bevezetéséről döntöttek, más térségekben a hatóságok a korlátozások feloldásáról határoztak. A járvány által leginkább érintett államok: Sao Paulo, Rio de Janeiro és a délkeleti Ceará, amelynek székhelye, Fortaleza városa péntektől karantént rendel el.

A Brazíliával szomszédos Kolumbia kedden az országos karantén két héttel történő meghosszabbításáról döntött. Iván Duque kolumbiai elnök bejelentette, hogy a március 24-én bevezetett és eddig kétszer meghosszabbított karantént még legalább május 25-ig fenntartják. Ugyanakkor hozzátette, hogy május 11-ével további gazdasági ágazatokat nyitnak meg. Korábban a gyáripari és építőipari dolgozók térhettek vissza munkahelyeikre.

Kiemelt kép: Tömegsírba temetnek a brazíliai Manaus egyik temetőjében a koronavírus-járvány idején, 2020. április 28-án.
MTI/EPA/EFE/Raphael Alves

Ajánlott videó

Olvasói sztorik