Nagyvilág koronavírus

Ázsiában most lépte át a 250 ezret a fertőzöttek száma

A koronavírus-járványt elindító Ázsiában csak mostanra, keddre emelkedett negyedmillióra a bizonyítottan a kórokozóval fertőzöttek száma, míg Európában és Észak-Amerikában sokkal gyorsabban terjedt a járvány - írja a Reuters hírügynökség kontinentális összevetésében az MTI szerint.

Míg Ázsiában csaknem négy hónap telt el az első koronavírus-fertőzött – január 10-i – hivatalos bejelentése és a negyedmillió igazolt eset között, addig Európán belül csupán Spanyolországban alig több mint két hónap alatt megközelítette ezt a nagyságrendet. Ázsiában keddig 250 ezer 650 bizonyított fertőzést jegyeztek fel, ami csupán 7 százaléka a világ jelenlegi összes esetének (3,6 millió).

Európában van jelenleg a bizonyított fertőzöttek 40, Észak-Amerikában pedig a 34 százaléka.

Ami a világon a ragály miatti összes elhalálozást illeti, ezen belül Ázsia hányada még szolidabb: 4 százalékos. Európáé a legtragikusabb, 57, Észak-Amerikáé 29 százalék.

A Reuters kiemeli, hogy Európában négy országban – Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában – is több mint 25 ezren haltak meg a járványban, az Egyesült Államokban pedig 70 ezren.

Kiemelt kép: STR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik