Nagyvilág

A britek már 122 ezer koronavírustesztet végeznek egyetlen nap alatt

Jelentősen meghaladta a célként kitűzött napi százezret az új koronavírus okozta fertőzések megállapítását célzó szűrések száma – közölte pénteken a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock (képünkön) a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóján elmondta: előző nap 122 347 koronavírus-szűrést végeztek el országszerte. (Magyarországon eddig összesen 76 ezer hivatalos mintavétel történt).

Hozzátette: a szűrés kulcsfontosságú az új koronavírus okozta járvány visszaszorítása szempontjából, sok más tényező mellett azért is, mert elősegíti a járvány megfékezését célzó korlátozások feloldását. Emellett az emberek – ha tapasztalják magukon a tüneteket – tudni akarják, hogy nem a koronavírussal fertőződtek-e meg, és a fertőzések számának széleskörű ismerete mindenki biztonságát szolgálja. A miniszter felidézte: mindezt személyes tapasztalatból mondhatja, hiszen ő is átesett a Covid-19 betegségen.

Hancock április elején jelentette be, hogy a hónap végére naponta legalább százezer koronavírus-szűrést kell elvégezni Nagy-Britanniában. A cél elérhetőségét sokan kétségbe vonták, mivel még április közepén is 18-20 ezer volt a napi szűrések száma. Boris Johnson miniszterelnök viszont – aki szintén átesett a koronavírus okozta betegségen, egy hétig kórházban kezelték és három napig intenzív ellátásra is szorult – nemrégiben azt mondta, hogy a valódi cél a napi negyedmillió koronavírus-szűrés elérésére.

A Downing Streeten tartott péntek esti sajtótájékoztatón az egészségügyi miniszter elmondta: péntek délelőttig 1 023 824 koronavírus-szűrést végeztek el Nagy-Britanniában és 177 454 emberről állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírussal. Az újonnan kimutatott fertőzések száma a péntek délelőtt zárult 24 órában 6201-gyel emelkedett.

Az egy nap alatt kiszűrt új esetek száma valamelyest növekedett, de Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai részlegének orvosigazgatója a pénteki sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ezt abban az összefüggésben kell nézni, hogy rövid idő alatt rendkívüli mértékben emelkedett a szűrések száma. Powis professzor szerint e tényező figyelembevételével az új fertőzések tényleges száma stabilizálódott, vagyis valójában már nem emelkedik érdemben a koronavírussal újonnan megfertőződők száma.

A pénteki statisztika szerint a megelőző 24 órában 739 halálesetről érkezett bejelentés, és ezzel a nagy-britanniai halálos áldozatok eddigi száma 27 510.

A napi emelkedés magasabb volt, mint egy nappal korábban, de Powis professzor a sajtótájékoztatón kijelentette: a halálozási számok még napról napra változnak, ám összességében, a többnapos átlagok grafikonját tekintve – amely kiszűri a napi ingadozásokat – a halálozásokban is immár lefelé tartó folyamat érzékelhető.

Boris Johnson miniszterelnök már az előző napi kormányzati sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Nagy-Britannia túljutott az új típusú koronavírus okozta járvány tetőzésén. Hozzátette: a kormány a jövő héten átfogó tervet ismertet arról, hogy miként lehet újraindítani a gazdaságot, a gyerekek milyen módon térhetnek vissza az iskolákba, hogyan lehet majd ismét munkába utazni és hogy lehet a munkahelyeket biztonságosabbá tenni, úgy, hogy közben folytatódhasson a járvány visszaszorítása.

MTI, kép: AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.