Nagyvilág koronavírus

Svájcban már megölelhetik nagyszüleiket a kisgyerekek

A svájci hatóságok szerint most már a 10 éven aluli gyerekek megölelhetik a nagyszüleiket, írja a BBC. A svájci egészségügyi minisztérium fertőző betegségekért felelős vezetője azzal érvelt, hogy kutatók szerint a kisgyerekek nem terjesztik a vírust.

Daniel Koch ugyanakkor hozzátette, hogy a nagyszülők és a 10 évesnél fiatalabb unokáik találkozása rövid ideig tartson, és a gyerekfelügyelet, valamint családi rendezvények tartása nem megengedett. A találkozásokat szabad téren javasolják.

Svájc az európai országok közül az elsők között enyhített a korlátozásokon, ezen a héten újra megnyitottak például a fodrászatok is. Az iskolák és a nem élelmiszert árusító boltok két héten belül nyithatnak ki újra.

A kicsi gyerekek nem fertőződnek meg és nem is terjesztik a vírust – mondta Koch, aki szerint sok nagyszülő azért él, hogy láthassa unokáit, és ez a mentális egészségük szempontjából is fontos számukra. Szerinte az idősekre nem a gyerekek, hanem azok szülei jelentik a kockázatot.

A svájci hatóságok iránymutatása azokra a kisgyerekekre vonatkozik, akik nem mutatják a betegség tüneteit, az idősebbek viszont továbbra sem találkozhatnak a nagyszüleikkel.

Németország vezető virológusa, Christian Drosten ezzel szemben úgy véli, nincs elég rendelkezésre álló adatunk jelenleg ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy a kisgyerekek nem terjesztik a vírust. Elmondása szerint számos tanulmány más választ adott arra, hogy a gyerekek megfertőződhetnek-e, és ha igen, továbbadják-e a betegséget.

Kiemelt kép: Arié Botbol / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik