Nagyvilág koronavírus

A Világélelmezési Program vezetője szerint minden nap 300 ezer ember halhat éhen a koronavírus következtében

Minden nap 300 ezer ember halhat éhen három hónapon keresztül, ha a járvány miatt leáll az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) – jelentette ki a program vezetője, David Beasley az Associated Pressnek.

Beasley elmondta, hogy a vezetőknek nagy a felelősségük abban, hogy az ellátást ne akadályozzák, ne gördítsenek olyan akadályokat a program útjába, mint az exportkorlátozások. És próbálják megoldani, hogy a határlezárások ellenére is szállíthatóak legyenek az élelmiszerek, illetve az alapanyagok, valamint az élelmiszertermelés is folyamatos maradhasson.

A programvezető elárulta, hogy minden nap órákat tölt azzal, hogy a donor országok vezetőit győzködje, hogy ne állítsák le a program támogatását, de attól fél, hogy a gazdasági recesszió miatt jval kevesebb pénzből kell majd gazdálkodnia. A WFP-t jellemzően a gazdagabb nyugati országok támogatják: az USA, Nagy-Britannia, EU-tagállamok, és Japán is.

ENSZ: A járvány megduplázhatja az éhezők számát
Plusz 135 millió éhezővel kalkulálnak.

Beasley elismételte, amit az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt már előadott: a koronavírus-világjárvány következtében az idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az éhezőkszáma világon, ha a kormányok és a magánszektor nem avatkozik közbe. Az élelmiszerhiány ennél is nagyobb probléma: a WFP-vezető közlése szerint jelenleg körülbelül 821 millió ember fekszik le éhesen minden nap.

A Világélelmezési Program 100 millió embert lát el élelemmel minden nap, közöttük 30 millió olyat, akiknek szó szerint ezen múlik az élete

– jelentette ki David Beasley, aki szerint a legrosszabb forgatókönyv azt jelzi előre, hogy három tucat országban lehet éhínség.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jahja Arhab

Ajánlott videó

Olvasói sztorik