Nagyvilág koronavírus

Sokkal többen halhatnak meg koronavírusban, mint azt a hivatalos statisztika mutatja

A koronavírus-járványról sokszor elmondták már, hogy valójában legfeljebb csak becsülni lehet a fertőzöttek számát szerte a világban, a Financial Times adatelemzése pedig arra jutott, hogy a halálesetek számát sem ismerjük pontosan, és a hivatalos adatoknál  jóval magasabb lehet a fertőzés következtében elhunyt áldozatok száma.

Úgy jutottak erre a következtetésre, hogy 14 országban összevetették a 2015 és 2019 közötti halálozási statisztikákat az idei év számaival, és azt találták, hogy összesen 122 ezerrel többen haltak meg eddig idén márciusban és áprilisban, mint az elmúlt évek azonos időszakaiban. Ez jóval meghaladja a hivatalosan koronavírus következtében elhunyt 77 ezer áldozatot, az átlaghoz képest összességében 50 százalékkal nőtt a halálozás ezekben az országokban, az átlag feletti halálesetek száma szinte mindenhol jelentősen magasabb a regisztrált áldozatok számánál.

A vizsgált országok közül egyedül Dániában nincs jelentős különbség (ott 5 százalékkal magasabb most a halálozás), Olaszországban viszont 90, Belgiumban 60, Spanyolországban 51, Hollandiában 42, Angliában és Waleban 37,  Franciaországban pedig 34 százalékkal nőt a halálesetek száma az előző évekhez képest. Magyarország nem szerepel a listában, a hozzánk legközelebbi ország Ausztria, ahol 12 százalékkal magasabb a halálozási ráta.

Azt persze nem lehet kijelenteni, hogy a plusz haláleseteknek minden esetben közük van a koronavírushoz, az viszont a városi és régiós adatokból jól látszik, hogy a számok ott ugrottak meg igazán, ahol tudvalevően sok koronavírusfertőzött is volt. Bergamóban és környékén 13 ezerrel többen haltak meg, ott 464 százalékkal, Lombardiában 155 százalékkal, New Yorkban 200 százalékkal, Madridban 161 százalékkal, az ecuadori Guayas tartományban pedig 347  nőtt a halálozási ráta az ötéves átlaghoz képest.

Az indonéz főváros Dzsakartában az adatok szerint 1400-szal több temetést tartottak, mint korábbi években, ez a szám pedig 15-szöröse a koronavírus hivatalos áldozatainak.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik