Nagyvilág

Koronavírus: Belgiumban lazítanak, de nem vésték kőbe a döntést

Belgiumban május közepétől fokozatosan kinyitnak a boltok és az iskolák – jelentette be péntek este Sophie Wilmés belga kormányfő.

A miniszterelnök a nemzetbiztonsági tanáccsal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban folytatott egyeztetés után elmondta, hogy a következő hónapban három szakaszban megvalósítandó, korlátozásenyhítő stratégiában állapodtak meg.

Ennek értelmében május 4-én több helyen újraindulhat a munka, de lehetőség szerint a nagyvállalatok dolgozói továbbra is otthonról dolgoznának, május 18-tól szigorú szabályok mellett kinyithatnak a kereskedések, végül május 18-tól az oktatási intézmények is újra megnyithatják kapuikat.

Az éttermek, bárok és egyéb vendéglátó-egységek csak júniustól térhetnek vissza a régi kerékvágásba.

Maszk viselése, a légzőszervek eltakarása kötelező lesz a tömegközlekedési eszközökön, továbbá olyan munkahelyen, ahol a másfél méteres távolság betartása nem lehetséges.

A járvány terjedése lassul, de a helyzet még mindig komoly. Ma hozott döntéseink nincsenek kőbe vésve, bármikor visszavonhatjuk őket, ha a helyzet súlyosbodna

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Kiemelt kép: Brüsszel, 2020. április 22. Naplemente a Rue de la Loi nevű úton. MTI/EPA/Olivier Hoslet 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik