Nagyvilág

Újra lehet ingázni a magyar-szerb határon

Reggel hat órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn – jelentette be Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A koronavírus-világjárvány miatt Szerbia a közelmúltban rendkívül szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek nyomán teljesen megtiltották a személyforgalmat az ország határain. Ez természetesen érinti a szerb-magyar határt is – közölte Szijjártó Péter.

Zsigó Róbert és Bányai Gábor képviselőtársaim azzal kerestek meg, hogy számos, a határ közelében élő magyarországi és vajdasági magyarnak, valamint a térségben működő vállalkozásoknak mindez komoly nehézségeket okoz, hiszen azok sem tudtak eddig átkelni, akiknek a munkahelyük a határ másik oldalán van

– monda.

Képviselőtársaim kérése alapján megbeszéléseket folytattam a szerb belügyminiszterrel, Nebojsa Stefanoviccsal és az európai integrációs miniszterrel, Jadranka Joksimoviccsal, melyek során sikerült megállapodnunk abban, hogy három határátkelőhelyen lehetővé tesszük az ingázást a magyar és a szerb állampolgárok számára

– tette hozzá Szijjártó.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kelemen Zoltán Gergely)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.