Nagyvilág koronavírus

90 százalékkal esett vissza a taxizás

Országosan 90 százalékos visszaesésről számolt be a Világgazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál szerint sokan kényszerszabadságra mentek, emellett százával adják vissza a taxisengedélyeket, és más megélhetés után néznek. Az elnök nagy segítségnek tartaná, ha a veszélyhelyzet idején a személyszállító taxisok külön engedély nélkül szállíthatnának csomagot is.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke 80 százalékos visszaesésről számolt be a lapnak:

Korábban átlagosan napi 4200 fuvart a járványhelyzetben mintegy 1200 követi, de hétvégéken csak 300-400

– mondta a Világgazdaságnak. A 74–86 ezer forintos fuvarszervezési díjat a City Taxi márciusban 25 százalékkal csökkentette, áprilisban és májusban pedig 25 ezer forint kedvezményt ad.

Az év elején a budapesti utcákon mintegy hétezer taxi futott, ma 2500 sem. metál Zoltán szerint akár évek is kellhetnek ahhoz, hogy az ágazat újra elérje a 2019-es év végi állapotot, mert a felfutást nagy részben a turizmus felívelése okozta.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik