Nagyvilág koronavírus

Május 4-től Olaszországban is jönnek a lazítások

Május 4-én megkezdik Olaszországban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítését – írja a Euronews. Erről Giuseppe Conte miniszterelnök írt kedd reggel a Facebookon. A cikk szerint a most megfogalmazott terv szakértők adatelemzésén alapul, de az egyes termelői ágazatok képviselőinek véleményét is figyelembe veszik.

Conte ugyanakkor felhívta a figyelmet:

Az enyhítéssel sajnos automatikusan vállaljuk a járványgörbe újbóli emelkedését, ezért fel kell készülnünk arra, hogy azt kontroll alatt, a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk, hogy elviselhető legyen a fertőzés újbóli terjedése.

Hozzátette, hogy nem szabad könnyelműnek lenni, mert azzal az eddigi erőfeszítéseket teszik kockára. A terv részleteit a hét második felében ismertetik.

A bejelentés egy nappal azután érkezett, hogy kiderült, a járvány terjedésének február 20-i kezdete óta először csökkent az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban. 24 óra alatt 454 koronavírusos halálesetet jegyeztek fel, és ezzel 24 114-re nőtt az áldozatok száma. Vasárnap 433 volt a halálesetek napi száma. A gyógyultak száma a hétfő esti tájékoztatás szerint majdnem kétezerrel nőtt egy nap alatt, és meghaladta a 44 ezret.

Az olasz Egészségügyi Obszervatórium előrejelzései szerint elsőként a déli Basilicata és a közép-olaszországi Umbria nullázza le a fertőzöttek számát április 21-én, a közép-olaszországi Lazióban ugyanezt május közepén várják, Lombardiában és Marche tartományban pedig június végén.

Kiemelt kép: HANDOUT/PALAZZO CHIGI PRESS OFFICE/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik