Nagyvilág

Nagy hajrá kell a székelyek sikeréhez

Pesty László szerint az idő sürget. Május 7-ig kell összegyűlnie az egymillió aláírásnak.

A Magyar Narancs szerint a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése mellett ritka kormánypárti-ellenzéki együttműködés jött létre, sikere mégis kétséges.

Egymillió aláírást kell összegyűjtenünk 2020 május 7-ig. Az idő sürget!

Ezt írta közleményében a kampány szervezője, Pesty László. Az aláírásgyűjtés azért indult, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel a Székelyföldhöz hasonló nemzeti régiókat, azokat,  amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Nemcsak a székelyekről van szó, hanem például a baszkokról, katalánokról, bretonokról, sziléziaiakról is. Pesty László korábban azt mondta, ez olyan ügy, amelynél teljesen érdektelen a pártállás, az a fontos, hogy „az őshonos nemzeti kisebbségek közvetlenül Brüsszelből is kaphassanak kohéziós pénzt”.

A Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampányfőnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, sokan gondolják úgy, hogy három hét alatt több százezer aláírást összegyűjteni szinte lehetetlen, ő bízik mégis abban, hogy a sajtó hathatós támogatásával a koronavírus-járvány árnyékában is elérhető a kitűzött egymilliós cél.

A fél ország ott ül mostanában az interneten, ami növeli az online aláírásgyűjtés esélyeit,

ezért hoztak létre digitális felületeket. Ezek közül most az Írdalá.hu oldal a legfontosabb kampányelem és szlogen, amely sikerre viheti a székely kezdeményezést,

Ha a magyar sajtómunkások megüzenik az embereknek, hogy tessék kattintani, Írdalá.hu, akkor össze lehet gyűjteni május 7-ig az egymillió aláírást.

Ha ez nem jön össze, annak nagyon súlyos következménye lehet, Brüsszel hosszú időre eltemetheti az egész kérdést. Elektronikus formában pár adat megadásával a kezdeményezés itt írható alá.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik