Nagyvilág koronavírus

Szerbiában enyhülhetnek a korlátozások

Az ortodox húsvét után fokozatosan kezdik enyhíteni a koronavírus elleni védekezés miatt bevezetett korlátozásokat.

Aleksandar Vucic szerb elnök éjjel egy kereskedelmi tévében jelentette be, hogy keddtől egy órával később, 18 órakor kezdődik az éjszakai kijárási tilalom, ami továbbra is hajnali 5 óráig tart.  Szerbiában szigorú intézkedések érvényesek, a mostani húsvéti hétvégére teljes kijárási tilalmat rendeltek el. Péntek délutántól kedd reggelig senki sem hagyhatja el otthonát, idézte fel az MTI.

Szerbiában a 65 év felettiek március közepe óta nem léphetnek ki az utcára. Ez is változik. Hétfőn, szerdán és pénteken 18 óra és hajnali 1 óra között rövid sétákra elhagyhatják lakásaikat. Kedden újranyithatnak a kisebb üzletek, műhelyek, elektronikai boltok, és az építkezések is újraindulhatnak.

Vucic arról is beszélt, hogy a 300 négyzetméternél kisebb üzletek várhatóan április 27-én nyithatnak ki, ha megfelelően alakul a járványügyi helyzet.

Ha romlik a helyzet, akkor a könnyítéseket visszavonjuk

– hangsúlyozta az államfő, aki elmondta, hogy ha ellenőrzés alatt tudják tartani a járvány terjedését, május 4-én kinyithatnak a fodrászok, edzőtermek. A szállodák, bevásárlóközpontok, fürdők rá egy hétre kezdhetnek újra működni, akárcsak a távolsági közlekedés. A nemzetközi repülőjáratok fokozatosan indulhatnak újra május 11-től kezdve. Szombat délutánig az országban 5994 fertőzöttet regisztráltak, és 117 ember halt meg az új koronavírus miatt.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik