Nagyvilág koronavírus

Egy hónapig még biztosan zárva marad az Egyesült Államok és Kanada közötti határ

Harminc nappal meghosszabbították az Egyesült Államok és Kanada közötti határ lezárását a nem feltétlenül szükséges forgalom előtt – jelentette be a kanadai kormányfő szombaton.

Justin Trudeau hangsúlyozta, hogy erre az intézkedésre az új típusú koronavírus-járvány feltartóztatása, a két ország lakosságának védelme érdekében van szükség.

A megállapodás feltételei változatlanok, csupán kiterjesztettük azt harminc nappal. Az alapvető fontosságú áruk és szolgáltatások kölcsönös forgalma biztosított marad

– mondta a kanadai miniszterelnök.

Donald Trump amerikai elnök korábban kijelentette, hogy a két ország közötti határt az elsők között nyitják újra. Az Egyesült Államok és Kanada március 21-én egyezett meg a határkorlátozásokról, eredetileg harminc napra. Az áruforgalom ugyanakkor zavartalan, ami fontos a két ország számára, ugyanis az amerikai és a kanadai gazdaság erősen összefonódott. Szakértők szerint a világ leghosszabbjának számító határt nagyjából 1,7 milliárd dollár értékű áru lépi át naponta.

Az ingázók száma normális körülmények között meghaladja a 400 ezret. Többek között egészségügyi dolgozók, a légitársaságok alkalmazottai, illetve a kamionsofőrök átlépése most is engedélyezett.

Kanada exportjának mintegy háromnegyede az Egyesült Államokba irányul, fordítva ez 18 százalék körül van.

A legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államokban eddig 716 432 igazolt esetet és 37 969 halottat regisztráltak, a szomszédos Kanadában pedig 32 412-t, illetve 1346-ot. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik