Nagyvilág koronavírus

Már nyolc átkelőt használhatnak a magyar-román határon az ingázók

Már nyolc átkelőt használhatnak a magyar-román határon az ingázók – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter felidézte: a koronavírus terjedésének lassítása érdekében a magyar és a román kormány is hozott a személyforgalom korlátozására vonatkozó szigorító intézkedéseket a határain. Ezek az intézkedések azonban – mint írta – nehéz helyzetbe hozták mindazokat, akiknek a munkahelyük vagy a termőföldjük a határ túloldalán található. Az ő érdekeiket szem előtt tartva a román kormánnyal már korábban megállapodtak három határátkelő megnyitásáról az ingázók számára.

A pozitív tapasztalatok, valamint a határ mentén élő közösségek életének további megkönnyítése érdekében ezt a korábbi megállapodást bővítették ki úgy, hogy az ingázók már nyolc átkelőt használhatnak, ha munkába vagy földjeiket megművelni mennek a határ túloldalára.

Húsvét óta az ingázók

  • a csengersimai,
  • a vállaji,
  • a létavértesi,
  • az ártándi,
  • a méhkeréki,
  • a gyulai,
  • a nagylaki és
  • a kiszombori átkelőkön

kelhetnek át – ismertette a miniszter.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik