Nagyvilág koronavírus

Brit kormányfő: Az életemmel tartozom a kórházi dolgozóknak

Boris Johnson brit miniszterelnök köszönetet mondott a londoni St. Thomas kórház dolgozóinak. Ebben a kórházban ápolták három napon át az intenzív osztályon a kormányfőt, aki elkapta a koronavírust. Előtte 10 napig otthon volt karanténban, majd kórházba került, ahol állapota romlott, ezért került az intenzívre (de lélegeztetőgépre nem kellett kapcsolni), majd csütörtökön kikerült az intenzívről egy másik részlegre.

Nem bírom eléggé megköszönni nekik. Az életemet köszönhetem a kórházi dolgozóknak

– hálálkodott a brit miniszterelnök.

Még nem tudni, mikor hagyhatja el a kórházat a kormányfő, illetve állhat újra teljes erőbedobással munkába, de ez  nem lesz egyhamar – írja a BBC.

Nagy-Britanniában szombaton 917 személy hunyt el koronavírus miatt, ma pedig átlépi a 10 ezret a járványban meghaltak száma.

Kiemelt kép: London, 2020. április 6. A brit miniszterelnöki hivatal által közreadott 2020. március 28-i képen Boris Johnson kormányfõ a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos délelõttönkénti ülést vezeti videokapcsolat révén, mert a vírusfertõzöttsége miatt a londoni rezidencián elkülönítésbe vonult. Johnsont 2020. április 5-én kivizsgálásra kórházba szállították. MTI/AP/Brit miniszterelnöki hivatal/Andrew Parsons

Ajánlott videó

Olvasói sztorik