Nagyvilág koronavírus

Három nap után ismét nőtt a spanyol áldozatok száma

Spanyolországban az új típusú koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak több mint egyharmada már meggyógyult, derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett napi adataiból. Az azonosított fertőzések száma 4167-tel emelkedett egy nap alatt, szombaton 4830, pénteken 4576 új esetről számolt be a szaktárca.

A minisztériumi jelentés szerint 619-en hunytak el az elmúlt 24 órában a fertőzés következtében, ez ismét növekedést jelent a szombati 510 és a pénteki 605 után. A koronavírus miatt 16 972-ten veszítették életüket a dél-európai országban március 3-a óta, amikor az első igazolt halálos áldozatot bejelentették az egészségügyi hatóságok.

A gyógyultak száma 3282-vel nőtt vasárnap, 3441-gyel szombaton és 3503-mal pénteken. A járvány január végi kezdete óta 62 391-en épültek fel a fertőzésből.

A legtöbb napi fertőzést már nem a fővárost is magába foglaló madridi autonóm közösségben regisztrálták, hanem Katalóniában, ahol 1043 ember koronavírustesztje lett pozitív.

Spanyolországban hétfőtől elkezdenek visszatérni a munkába a nem létfontosságú ágazatokban, például az autó- vagy az építőiparban dolgozók, miután a spanyol kormány két hétre felfüggesztette ezen szektorok működését, hogy így csökkentse az emberek közötti érintkezést és a vírus terjedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik