Nagyvilág koronavírus

A járvány miatt lezárták a máltai kikötőket

Mostantól nem fogadják a menekültekkel érkező hajókat.

A kormány közölte, hogy Málta többé nincs abban a helyzetben, hogy biztonságos menedéket nyújtson a migránsoknak.

Emellett nem tudjuk biztosítani a hajókon tartózkodó illegális bevándorlók megsegítéséhez szükséges eszközöket.

A kabinet szerint minden helyi erőforrást a Covid-19 járvány megfékezésére fordítanak, s a menedékkérők partra szállása csak hátráltatná ezeket az erőfeszítéseket.

Ezeknek az embereknek a felelőssége és egyben érdeke, hogy ne veszélyeztessék magukat a kockázatos úton egy olyan ország felé, amely nem képes biztos menedéket nyújtani nekik.

Valletta közölte, döntéséről tájékoztatják az Európai Bizottságot.
Málta egy nappal azt követően határozott kikötői lezárásáról, hogy Olaszország hasonló lépésre szánta el magát.

Az MTI emlékeztet rá, hogy ennek dacára továbbra is indulnak Európába tartó, menedékkérőkkel teli hajók az észak-afrikai partokról.

A máltai haditengerészet csütörtökön is feltartóztatott egy ilyen bárkát. A fedélzeten lévőket Máltára szállították, ahol kötelező karanténba kerültek. Máltán eddig 337 koronavírus-fertőzöttet és 2 halálesetet jelentettek.

Közben továbbra is kikötési engedélyre vár a dél-olaszországi Lampedusa szigeténél a német Sea-Eye által üzemeltett Alan Kurdi hajó 150 migránssal a fedélzetén, akiket hétfőn vett fel. Az Alan Kurdi jelenleg az egyetlen magánkézben lévő hajó, amely Líbia partjainál járőröz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik