Nagyvilág koronavírus

Spanyolországban elérte a tetőpontot a járvány

Spanyolországban elérte a tetőpontot a koronavírus-járvány, ezért hamarosan elkezdhetik a korlátozások enyhítését – jelentette be a csütörtökön a parlamentben Pedro Sanchez miniszterelnök. A terem szinte teljesen üres volt, a legtöbb képviselő ugyanis otthonról dolgozik. Sanchez azt kérte a parlamenttől, hogy engedélyezze a veszélyhelyzet meghosszabbítását április 26-ig.

A miniszterelnök elmondta, hogy az emelkedés nehéz volt, de a süllyedés is az lesz, hozzátéve, hogy az 1918-as spanyolnátha-járvány óta nem leselkedett ilyen veszély a közegészségre, ezért óvatosan kell majd cselekedni a közeljövőben is. A kormányfő egyúttal arra szólította fel az Európai Unió tagországainak vezetőit, hogy lépjenek fel közösen a krízissel szemben.

Sanchez elmondta, hogy a kormány dolgozik azon, hogy hogyan lehetne visszatérni a normalitáshoz, az azonban kérdéses, hogy ez „milyen normalitás” lesz.

Spanyolországban csütörtökre 148 220-ra nőtt a feljegyzett fertőzöttek száma, ami 6278-cal több, mint egy nappal korábban, 14 792-re emelkedett a halottaké. Egy nap alatt 747 ember vesztette életét, és 48 021-re nőtt a gyógyultaké, ami 4813-mal több, mint szerdán.

Kiemelt kép: MARISCAL/POOL/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik