Nagyvilág

Körülbelül száz olasz orvos halt meg eddig koronavírusban

Az olasz Polgári Védelmi Hivatal legfrissebb, csütörtök esti adati szerint egy nap alatt a Covid-19 járvány okozta szövődményekbe újabb 610 ember halt meg, míg előző nap 542. Az összes haláleset száma február 21., a járvány kezdete óta 18 279-re nőtt.

Az új igazolt fertőzöttek száma – a haláleseteket és a gyógyultakat is beszámítva – csütörtök estig 4020-re emelkedett az előző napi 3836-ról, így a járvány kezdete óta összesen 143 626 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus. A gyógyultak száma 28 470 volt az előző napi 26 491 után.

Csütörtökön 3605 embert ápoltak intenzív osztályon, a szerdai 3693 után, a hatodik napja tartó csökkenés némi jó hírt jelent az új fertőzöttek és a halálesetek számának növekedése ellenére.

Az olasz Sebészek és Fogorvosok Nemzeti Szövetsége nevű szakmai szövetség adatai szerint csütörtökig mintegy száz orvos halt meg az új koronavírus-fertőzésben.

„Nem engedhetjük meg, hogy az orvosainkat, az egészségügyi dolgozóinkat puszta kézzel küldjék a vírus ellen harcolni” – írta honlapján a  szövetség elnöke, Fillippo Anelli. Mintegy harminc ápoló és segédápoló is elhunyt a COVID-19 járványban. A Legfelsőbb Egészségügyi Intézetnevű állami intézmény szerint a fertőzöttek mintegy 10 százaléka egészségügyi dolgozó. Az ápolók országos szakszervezete  szerint az ápolók között a legmagasabb, mintegy 52 százalékos a  pozitív teszteredményt mutató egészségügyi dolgozók aránya.

Kiemelt kép: MTI/AP/Luca Bruno

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.