Nagyvilág koronavírus

Romániában 157-re nőtt a koronavírus áldozatainak száma

Újabb hat halálesetet jelentettek.

Romániában 157-re emelkedett a koronavírus áldozatainak a száma. A Maszol.ro a stratégiai kommunikációs törzsre hivatkozva először öt új áldozatról számolt be, de később kiderült, hogy elhunyt egy 70 éves nő is. Az áldozatok mindegyike idős volt és több más betegségben is szenvedtek.

Az állami hírügynökség vasárnap kora délután arról számolt be, hogy jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma, majd később bejelentették, hogy még három koronavírus-fertőzött elhunyt, így nőtt estére 151-re a halálos áldozatok száma.

Közben egyre több megye dönt úgy, hogy hétfőtől az emberek csak eltakart arccal léphetnek utcára. A Transindex ennek kapcsán idézte a kormányfőt, aki azt mondta, az emberek nem kötelezhetők maszkviselésre, ha nem jutnak hozzá.

Vasárnap este a România TV műsorában Ludovic Orban azt mondta, addig nem kötelezheti erre az embereket,

amíg nincs olyan termelési kapacitás, amely minden polgárnak lehetővé teszi, hogy elfogadható áron vásárolhasson maszkot.

Ludovic Orban szerint dolgoznak azon, hogy a romániai cégek megfelelő mennyiségű maszkot gyártsanak.

Kiemelt kép: Bukaresti utcát fertőtlenítenek védőruhás városi alkalmazottak. MTI/AP/Vadim Ghirda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik