Nagyvilág koronavírus

Tombol a vírus, de egy amerikai állam kormányzója újranyittatott egy lezárt tengerparti strandot

Ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszk gyártása van folyamatban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. A koronavírus-járvány ezen a napon rekordszámú, 1224 emberéletet követelt az Egyesült Államokban.

Az elnök közölte, hogy katonák tízezreit telepítik a tagállamokba szükség esetén a járvány elleni küzdelem segítésére. Megismételte, hogy a következő két hét lesz a legnehezebb, sok halálos áldozatra lehet számítani, bár – mint mondta – az ország egyes vidékeit egyelőre kevésbé érinti a járvány.

Miközben az Egyesült Államok valamennyi tagállamában szigorítanak a vírus terjedését akadályozni próbáló intézkedéseken, Georgiában Brian Kemp kormányzó újranyittatott egy lezárt tengerparti strandot. Kemp csütörtökön az egész állam területére kijárási korlátozást rendelt el, de ennek érvénye alól szombaton kivonta a tengerparti strandokat.

Az egyik kedvelt üdülőhely, Tybee Island önkormányzata még március 20-án megszavazta a strand lezárását, de a kormányzó ezt is újranyittatta. Shirley Sessions polgármester közleményben tudatta, hogy a település nem akarja végrehajtani az utasítást.

Miközben a Pentagon százezer hullazsákot rendelt a koronavírusban elhunyt amerikaiak holttestének tárolására, Kemp kormányzó arra ad parancsot, hogy Georgiában muszáj újranyitni a strandokat, és kijelenti, hogy bármely döntéshozót, aki nem hajtja végre az utasítást, pénzbüntetéssel vagy börtönnel sújtják

– írta közleményében a polgármester. Egyben arra kérte a helybélieket, hogy önkéntesen maradjanak távol a tengerparttól.

Visszatérve az elnökre, Donald Trump elmondta: a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) mintegy 180 millió N95-ös, azaz orvosi maszk gyártását rendelte meg amerikai vállalatoktól, és most dolgozik azon, hogy további 3 millió maszkot rendeljen. Hozzáfűzte: 29 millió adag maláriaellenes gyógyszerrel, hidroxi-klorokinnal töltik fel az országos stratégiai tartalékot. A hidroxi-klorokinról ismét kijelentette, hogy az eddigi eredmények szerint hatékonynak látszik a Covid-19 ellen.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos központ igazgatója, a kormányzati munkacsoport tagja kijelentette: „nem szabad meglepődnünk, a halálos áldozatok száma növekedni fog”. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi távolságtartás működik. Mint mondta:

könyörgök az amerikaiaknak, maradjanak otthon, ez a módszer működik.

Deborah Birx orvosnő, a kormányzati munkacsoport tagja szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő két hét nagyon kemény lesz. Elmondta: meglehet, hogy az új fertőzések száma valamelyest csökken majd, de a halálozások aránya nem fog csökkenni. Kiemelte New Yorkot és New Orleanst mint a járvány epicentrumát, de hozzátette, hogy további epicentrumok kialakulására lehet számítani Pennsylvaniában, Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben.

Muriel Bowser, Washington DC polgármestere szombaton kijelentette: a fővárosban várhatóan minden hetedik ember megfertőződik a koronavírussal. Közölte azt is, hogy a városban legalább 93 ezer diagnosztizált fertőzéssel számolnak, és a járvány a csúcspontját várhatóan június közepén, július elején éri el.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Justin Lane

Ajánlott videó

Olvasói sztorik