Nagyvilág

A svéd miniszterelnök több ezer halottra számít országában

Mostanáig 358 áldozatot szedett a koronavírus a skandináv országban.
Korábban a témában:

Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint több ezer halottal kell számolni hazájában az elhúzódó Covid-19-járvány miatt.

A Dagens Nyheter című helyi lapnak pénteken adott interjújában arról is beszélt, hogy: Svédországban lassabban terjed a járvány, mint másutt, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy ezért kevesebb súlyos beteg vagy halott lesz.

Mint mondta, Svédországban megpróbálják késleltetni a fertőzöttek számának növekedését, hogy ne terheljék túl az egészségügyi rendszert.

Ez azonban magában foglalja azt is, hogy további intenzív ápolásra szoruló súlyos betegeink lesznek, és jelentősen több halottunk is lesz. Több ezer halottal kell számolnunk.

Stockholmban a hétvégén nyitják meg az első ideiglenes, tábori jellegű kórházat a fővárostól délre található Älvsjö elővárosának rendezvényközpontjában. A létesítményben egyelőre 140 beteget tudnak kezelni, a befogadóképesség 600 férőhelyesre bővíthető.

Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak.

A friss adatok szerint:

  • Svédországban eddig 358 beteg hunyt el a Covid-19-járvány következtében, kétharmaduk Stockholm régiójában
  • szombatra virradóra 6131-re rúgott az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma; szakértők szerint a fertőzöttek valós száma jócskán nagyobb lehet, mivel a skandináv országban eddig csak a súlyos panaszokkal rendelkező betegeket és az egészségügyi dolgozókat tesztelték a vírusra.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.