Nagyvilág

A járvány miatt nem állítanak elnökjelöltet júliusban a Demokraták

Az új típusú koronavírus járványa miatt az amerikai Demokrata Párt elhalasztja az elnökjelölt-állító konvencióját – jelentette be csütörtökön az Országos Demokrata Bizottság, a párt vezető szerve.  A július közepére tervezett elnökjelölt-állító konvenciót az augusztus 17-ével kezdődő héten tartják. A helyszín változatlanul a wisconsini Milwaukee lesz.

Ezen a konferencián döntenek a Demokrata Párt elnökjelöltjéről. Jelenleg Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke a legesélyesebb jelölt, bár a versenyből még nem szállt ki vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor.

Úgy gondoljuk, ezekben a bizonytalan időkben a lehető legjobb megközelítés, ha egyelőre figyelemmel követjük a járványhelyzet alakulását, hogy a párt a lehető legbiztonságosabb körülmények között tarthasson sikeres konvenciót

– nyilatkozta a CNN hírtelevíziónak Joe Solmonese, a konvenció lebonyolításával megbízott igazgató.

A Demokrata Párt vezető politikusai már március közepén nyilvánosan fontolgatni kezdték a konvenció elhalasztását. Tom Perez, a párt vezetője például az egészségügyi szakemberektől kért útmutatást, Katie Peters, a konvenció szóvivője pedig arról nyilatkozott, hogy nem szabad szükségtelenül kockára tenni az emberek egészségét. Joe Biden sokáig elutasította a konvenció elhalasztásának ötletét, de szerdán az NBC televízió éjjeli showműsorában már a halasztás mellett állt ki.

A republikánusok elnökjelölő konvenciójának augusztusi időpontját nem változtatták meg. Mandi Merritt, a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) szóvivője csütörtökön azt mondta: a pártkonvenciót változatlan helyen és időben megtartják. A republikánusok augusztus 24. és 27. között, az észak-karolinai Charlotte városában tartják az elnökjelölő gyűlést.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Justin Lane

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.