Nagyvilág koronavírus

Nyíltan kritizálja Orbán teljhatalmát már Németország is

Az európai értékek és az európai életforma védelmének fontosságát hangsúlyozták német kormányzati szóvivők szerdán a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló új magyar törvénnyel kapcsolatban – írja MTI.

Az Európai Unió (EU) csak akkor működhet értékközösségként, ha valamennyi tagja tiszteletben tartja és megvédi ezeket az értékeket – mondta Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő a minisztériumok szóvivőivel tartott szerdai berlini tájékoztatóján a magyar jogszabály megítélésére vonatkozó újságírói kérdésre. Hozzátette: rendkívül fontos, hogy járvány miatt bevezetett vészhelyzeti intézkedések „ne menjenek a(z EU-s) szerződésekben rögzített alapelveink és értékeink rovására”.

Kiemelte, hogy a demokrácia nem működhet szabad és független sajtó nélkül, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét tiszteletben kell tartani, az egészség megóvására tett intézkedéseknek pedig meg kell felelniük az arányosság követelményének. Maria Adebahr, a külügyminisztérium szóvivője aláhúzta, hogy éppen ezen tényezők miatt „aggodalomra ad okot” egy olyan vészhelyzeti törvény, amely időbeli korlátozás nélkül széles körű jogosítványokkal ruházza fel a kormányt.

Michael Roth, a külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere telefonon tárgyal a törvényről a magyar igazságügyi miniszterrel.

Átment a törvény, Orbán megkapta a felhatalmazást
Érvényben maradhatnak a veszélyhelyzetben hozott rendeletek, határidő nélkül. Szigorúbban bünteti a Btk. a rémhírterjesztést.

A parlament hétfőn fogadta el koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. A felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban az USA is felemelte a szavát

Orbán teljhatalmát most már hivatalosan is bírálja az USA
A dokumentum arra is reagál, ami napokban történt Magyarországon.  

Kiemelt kép: MTI/EPA/Kay Nietfeld

Ajánlott videó

Olvasói sztorik