Nagyvilág koronavírus

A járvány megszűnéséért imádkozott Ferenc pápa

A katolikus egyházfő közös imádkozásra hívta a hívőket szerdán délben.

Ferenc pápa irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek és az őket ápolóknak azzal az imádsággal, amelyet szerdán délben mondott el a Vatikánban. A katolikus egyházfő a pápai lakosztály könyvtárszobájából jelentkezett be egyenes adásban.

A pápa korábban a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólította az új koronavírus okozta járvány miatt, emlékeztetett az MTI. Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta a miatyánkot.

Azt mondta, a miatyánk imádsággal irgalmasságért könyörög az emberiség számára, amelyet a járvány kemény próbára tesz.

Együtt imádkozunk, minden egyház és közösség kereszténye, kortól, nyelvtől és nemzettől függetlenül.

Közölte, az imádság a betegekért, családjaikért, az őket segítő egészségügyi dolgozókért, a hatóságokért, a rendfenntartókért és önkéntesekért, illetve a közösségeket szolgálókért szól. Miután Ferenc pápa elimádkozta a miatyánkot, Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke a teljesen üres Szent Péter-bazilika főoltáránál mondta el az úrangyala imádságot.

Frissítés!

Ferenc pápa szerdai általános kihallgatása végén megismételte felhívását, hogy a médián keresztül minden keresztény csatlakozzon péntek este 6-kor a Szent Péter-bazilika előtt vezetett imájához. Az imát a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti, tudatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták, hogy

Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldást ad, melyhez teljes búcsú kapcsolódik.

Kiemelt kép: A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa misét celebrál március 25-én. MTI/EPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik