Nagyvilág koronavírus

Eltitkolták az első szerb koronavírusos beteget

A bejelentést „időzítették”. Ez kedvezett a szerb elnök vezette kormánypártnak.

Szerbiában az első koronavírusos beteget elhallgatták, napokkal később jelentette csak be a hatalom. A szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) a Milan Jovanovic Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese azt mondta, az  első esetet – a hivatalos verzióval ellentétben – nem március 6-án, hanem öt nappal korábban regisztrálták, írja a Szabad Magyar Szó.

Ennek azért van jelentősége, mert Aleksandar Vucic szerb elnök március 4-én írta ki a parlamenti választást. Az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) március 5-én, egyetlen nap alatt, össze is gyűjtötte a kellő számú aláírást. Egy nappal később jelentették be az első beteget, noha már március 3-án már két fertőzött volt, és

akkor már terjedni kezdett a vírus

– mondta a szakember. A Szabad Magyar Szó emlékeztetett rá, hogy az első beteg regisztrálásakor Vucic elnök még amerikai látogatáson volt, 3-án tért vissza az országba, majd másnap ki is írta a parlamenti választásokat.

A hatalom ekkor még mindig hallgatott a vírus jelenlétéről, így másnap a Szerb Haladó Párt (SNS) irodáiban tömött sorokban várakoztak a polgárok, az aláírások rekordidő alatt össze is gyűltek. 

A hatalom csak másnap jelentette be az első fertőzöttet, de aznap a járvány veszélyéről Vucic elnök még akkor is azt mondta, hogy a világban huszonötször több ember hal meg szúnyogcsípés, mint  koronavírus miatt, őt jobban izgatja, ha késik egy fontos út építése.

Szerbiában április 26-án tartanak általános választásokat. Az ellenzéki pártok azokat bojkottálják, mégis lemondták tömegrendezvényeiket a járvány megfékezése érdekében, a Dveri nevű szélsőjobboldali párt a választások elhalasztását követelte az államfőtől, aki vasárnap a járvány elleni összehangolt fellépésről és állandó kapcsolattartásról egyezett meg Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. A Karmelita kolostorban tartott megbeszélésen országaik kölcsönös szolidaritásáról biztosították egymást, valamint megvitatták a határokon kialakult helyzetet.

Kiemelt kép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik