Nagyvilág

Felakasztották az újdelhi diáklányt megerőszakoló férfiakat

Hét évvel a bűntény után pénteken kivégezték Indiában azt a négy férfit, aki megerőszakolt, majd kidobott a buszból egy újdelhi diáklányt. A nő később belehalt sérüléseibe; az eset példátlan közfelháborodást okozott az ázsiai országban és világszerte.

A híradások szerint a halálos ítéleteket helyi idő szerint hajnalban hajtották végre egy újdelhi börtönben néhány órával azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság a tettesek utolsó kegyelmi kérvényét is elutasította. Az elítélteket felakasztották.

A 23 éves diáklányt, orvostanhallgatót 2012 decemberében hat férfi megerőszakolta és összeverte egy buszon. A bántalmazás után kidobták őt és a barátját a mozgó járműből. A diáklány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nyomozó hatóságok néhány hónapra rá kerítették kézre a tetteseket.

Az eset Indiában és világszerte hatalmas felzúdulást keltett. Ezrek vonultak Újdelhiben utcára, hogy tiltakozzanak a szexuális erőszakcselekmények elharapódzása és a rendvédelmi szervek tétlensége miatt. A demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel, az erőszakos tüntetések napokra megbénították a főváros életét.

A hatalmas közfelháborodás hatására a hatalom súlyosbította a nemi erőszakért kiróható büntetést, és halálos ítéletet határozott meg a halálos kimenetelű szexuális bűncselekményekért, azzal, hogy az ilyen eseteket sürgősséggel kell tárgyalniuk a bíróságoknak.

A csoportos nemi erőszak egyik elkövetője később öngyilkos lett, míg egy másik enyhébb büntetést kapott társainál, mert kiskorú volt a bűncselekmény idején.

Az indiai legfelsőbb bíróság január közepén rendelte el a halálos ítéletek végrehajtását. Az elkövetők ügyvédjei egymás után nyújtottak be újabb és újabb kegyelmi kérvényeket, akadályozva a döntések végrehajtását, miközben különféle társadalmi csoportok, nők jogait védő szervezetek erélyesen követelték az azonnali végrehajtást.

Erőszakold meg, hagyd ott, úgysem mondja el
Naponta 106 nőt erőszakolnak meg Indiában, ahol a metoo helyett marad az, hogy a nők ne menjenek az utcára, ha mégis, akkor készüljenek a legrosszabbra.

Indiában 2004 óta most hajtottak végre negyedszer kivégzést. Három embert terrorizmus, egyet pedig nemi erőszak és gyilkosság miatt végeztek ki. Az indiai bíróságok gyakran hoznak halálos ítéleteket, de azokat ritkán hajtják végre.

(MTI, kiemelt kép: Sajjad Hussain/ AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik