Nagyvilág koronavírus

Mérföldkő: átlépte a negyedmilliót a koronavírus-fertőzöttek száma

Ez csak a regisztrált esetek száma. A legtöbb halott eddig Olaszországban van.

Péntek délután négy óra körül jelezte az amerikai John Hopkins kutatóegyetem, hogy világszerte már 250 856 fertőzést regisztráltak, azaz a koronavírussal fertőzöttek száma átlépte a negyedmilliót.

A fertőzésbe igazoltan már több, mint tízezren haltak bele, és közel 90 ezer gyógyult esetről tudnak. A legtöbb áldozatot (3 405-ön áll a számláló) Olaszországban szedte eddig a járvány.

A koronavirus.gov.hu oldalról elérhető interaktív nemzetközi térképen még a fenti számnál is pár ezerrel magasabb érték látszik. A legtöbb regisztrált eset (81 250) még mindig Kínában van, de már Olaszországban is 41 ezer fölött van a fertőzöttek száma, a harmadik Spanyolországban pedig közel 20 ezernél járnak. Fontos megjegyezni, hogy ez az igazolt esetek száma: több modellszámítás is jelezte, hogy például Iránban és Egyiptomban is jóval magasabb lehet a fertőzések száma, mint amennyit onnan közöltek a hatóságok.

Kiemelt kép: A halálozási rovat több oldalt tesz ki az Eco di Bergamo című bergamói újságban 2020. március 17-én. Bergamo az új koronavírussal leginkább sújtott város Észak-Olaszországban, a járvány olaszországi gócpontjában. Fotó: MTI/AP/Luca Bruno

Ajánlott videó

Olvasói sztorik