Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Tulsi Gabbard se küzd tovább a Fehér Házért

Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő visszalép a Demokrata Párt  elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből. Gabbard videóközleményben jelentette be döntését, és egyben közölte azt is, hogy Joe Bident, az Obama-kormányzat egykori alelnökét biztosítja támogatásáról.

Noha talán nem mindenben értek egyet az alelnökkel, de tudom, hogy jószívű, és az országunk és az amerikai nép iránti szeretet fűti őt,

fogalmazott a politikusnő. Hozzáfűzte: reményei szerint Biden tisztelettel és együttérzéssel vezeti majd az országot, segít a megosztottság gyógyításában.

A hawaii politikusnő, aki az amerikai kongresszus első buddhista vallású és első szamoai-amerikai törvényhozója , nem az előválasztásokon elért eredményeivel, hanem az új típusú koronavírus okozta járvánnyal magyarázta döntését. Mint fogalmazott:

úgy szolgálhatok most a legjobban, ha továbbra is a hawaii emberek és országunk jólétéért küzdök a kongresszusban, és készen állok arra is, hogy egyenruhát öltsek, ha a hawaii Nemzeti Gárdát mozgósítják.

Tulsi Gabbard korábban kétszer is szolgált a Közel-Keleten a Nemzeti Gárda tagjaként: 2004-2005-ben Irakban, 2008-2009-ben pedig Kuvaitban. Tavaly augusztusban két hétre azért függesztette fel az elnökjelöltségért folytatott kampányát, hogy részt vegyen a Nemzeti Gárda 14 napos továbbképzési gyakorlatán Indonéziában.

Több közvélemény-kutatás egybehangzó eredménye szerint az elnökjelöltségért folytatott kampányban inkább a függetlenek támogatták őt, mint a Demokrata Párt hívei, és rokonszenvre talált republikánusok szavazók körében is.

Három államban is Biden nyerte az amerikai előválasztást
A kedd esti első kommentárok szerint Bernie Sandersnek be kellene jelentenie, hogy feladja a küzdelmet.

Kiemelt kép: BILL PUGLIANO/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.