Nagyvilág koronavírus

Merkel: hónapokra szét kell húzni a járványt

Történelmi jelentőségű feladat a koronavírus-járvány lassítása, amihez a lehető legnagyobb mértékben le kell állítani a közösségi életet, mondta a német kancellár szerda esti televíziós beszédében. A második világháború vége óta nem volt annyira fontos a közös, szolidáris cselekvés, mint most – jelentette ki Angela Merkel, aki 2005 óta Németország kormányfője, és a szokásos szilveszteri köszöntőktől eltekintve első alkalommal fordult televíziós beszéddel hazája polgáraihoz.

Minden állami intézmény arra törekszik, hogy megóvja Németország közösségét és korlátozza a járvány által okozott gazdasági, társadalmi és kulturális kárt. Ehhez a küzdelemhez a tudomány nyújt zsinórmértéket, a tudomány álláspontja pedig az, hogy mivel nincs védőoltás a vírus ellen, és nincs gyógymód az általa okozott betegségre, le kell lassítani, „hónapokra szét kell húzni” a járványt, hogy időt nyerjenek a kutatók, és el lehessen látni a betegeket.

Németországban kitűnő az egészségügyi rendszer, talán az egyik legjobb a világon, de „még a mi kórházaink is teljességgel túlterhelődnének”, ha rövid idő alatt túl sok súlyos esetet kellene ellátni, hangsúlyozta a kancellár. Ezért a lehető legnagyobb mértékben kerülni kell az egymás közötti közvetlen, fizikai kapcsolatot, hogy lassabban terjedjen a vírus.

Most a távolságtartással kell kifejezni a gondoskodást, a feladat történelmi jelentőségű, és csak akkor lehet megoldani, ha mindenki a magáénak érzi – jelentette ki Merkel.

Szerda este 12 041 koronavírus-fertőzést tartottak számon Németországban. Ez 2215 esettel több a dél körül regisztrált 9926-nál. A járványban 30 ember halt meg.

Kiemelt kép: Steffen Kugler/Bundesregierung /dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik