Leállt a nemzetközi vasúti forgalom a magyar-horvát és a magyar-román határon

Leállt a nemzetközi vasúti közlekedés a gyékényesi és a magyarbólyi határállomáson – közölte a MÁV kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a 204-es és 201-es számú, Budapest-Déli pályaudvar-Zágráb közötti Agram gyorsvonatpár nem lép ki Horvátországba, illetve nem lép be Horvátországból. Belföldi forgalomban közlekedik, csak magyar állampolgárok és állandó magyar lakóhellyel rendelkező utasok utazhatnak rajta.

A nemzetközi vonatok nem lépnek be Magyarország területére és innen sem lépnek ki Románia területére, Kürtös (Curtici)-Lőkösháza vasúti határállomáson szünetel a vonatközlekedés. A román kocsik csak a román szakaszon Kürtösig és onnan vissza, a magyar kocsik pedig csak Lőkösházáig közlekednek és onnan indulnak vissza Budapest felé.

A 78-as számú Kőrös InterCity Lőkösháza-Budapest-Keleti pályaudvar, a 79-es számú Kőrös InterCity a Keleti pályaudvar és Lőkösháza között közlekedik. A 72-es számú Traianus InterCity Lőkösháza-Budapest Keleti pályaudvar, a 73-as számú Traianus InterCity a Keleti pályaudvar-Lőkösháza között jár.

A 74-es számú Fogaras InterCity Lőkösháza-Budapest Keleti pályaudvar között, március 18-tól pedig a 75-ös számú Fogaras Intercity a Keleti pályaudvar-Lőkösháza között közlekedik. A 472 -es számú Ister EuroNight Lőkösháza-Budapest Keleti pályaudvar között, március 18-tól a 473-as számú Ister EuroNight a Keleti pályaudvar és Lőkösháza között közlekedik.

A 346-os számú Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösháza-Budapest-Keleti pályaudvar-Bécs között, március 18-tól a 347-es számú Dacia gyorsvonat Bécs-Budapest-Keleti pályaudvar-Lőkösháza között közlekedik. A vonatokon csak magyar állampolgárok és állandó magyar lakóhellyel rendelkező utasok utazhatnak.

Korábbi korlátozások szerint a biharkeresztesi határállomáson hétfőtől nem közlekedik a 369-es számú, személyvonat Biharkeresztes-Nagyszalonta, a 368-as számú vonat Nagyszalonta-Biharkeresztes, a 365-os számú vonat Biharkeresztes-Nagyvárad között. Március 17-től nem közlekedik a 364-es számú vonat Nagyvárad-Biharkeresztes viszonylatban. Nem fogadnak vonatokat a Nagyszalonta (Salonta)-Kötegyán, az Érmihályfalva (Valea lui Mihai)-Nyírábrány és a Nagykároly (Carei)-Tiborszállás határátmenetben sem – áll a vasúttársaság közleményében.

Kiemelt kép: archív/MTI/Varga György

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.