Nagyvilág koronavírus

Nagy-Britanniában három hónapig kell otthon maradniuk a 70 évnél idősebbeknek

Boris Johnson brit miniszterelnök azt kéri a lakosoktól, szüntessék be a nem feltétlenül szükséges kapcsolattartást másokkal, ne menjenek például pubokba, klubokba, színházakba, és ha erre lehetőségük van, dolgozzanak otthonról, hogy elkerülhetők legyenek a felesleges utazások is.

A brit kormány felülvizsgált ajánlása az, hogy aki az új koronavírusra jellemző tüneteket észleli magán, vagy hozzátartozójának vannak ilyen tünetei, családtagjaival együtt 14 napig ne hagyja el otthonát, lehetőség szerint még vásárlás céljával sem – mondta a Downing Streeten tartott hétfői sajtótájékoztatóján Boris Johnson.

A kormányfő szerint drasztikus lépések nélkül a fertőzöttek száma 5-6 naponta megkétszereződhetne.

A kormányfő kijelentette: aki magas lázat vagy nemrégiben kezdődött makacs köhögést észlel, még élelmiszerek és egyéb alapvető cikkek vásárlása végett se hagyja el otthonát két hétig, és ez a beteggel egy háztartásban élő hozzátartozókra is vonatkozik. Johnson hozzátette: testmozgás céljából el lehet hagyni lakást, de ebben az esetben is biztonságos távolságot kell tartani másoktól.

A brit miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a következő hétvégétől a leginkább veszélyeztetett csoportba tartozóknak, vagyis a 70 éven felülieknek, illetve azoknak, akik krónikus betegségekkel küszködnek, a kormány ajánlása alapján 12 hétre otthonukban kell maradniuk.

Nagy-Britanniában eddig 55-en haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik