Nagyvilág koronavírus

Katasztrófahelyzetet vezettek be Bajorországban

Katasztrófahelyzetet vezettek be hétfőn Bajorországban, Németország legnagyobb területű, második legnépesebb tartományában az új koronavírus járványa miatt. Svájcban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma.

Markus Söder bajor miniszterelnök tájékoztatóján kiemelte, hogy a járványügyi helyzet napról-napra változik, és „ez sajnos nem javulást jelent”, ezért további korlátozó intézkedésekre van szükség. Az óvodák, iskolák már hétfőn bezártak, keddtől pedig minden intézménynek zárva kell tartani, amelyre nincs feltétlenül szükség az ország és az emberek életének fenntartásához. Ilyenek például az uszodák, a mozik és a szórakozóhelyek. Kijárási tilalmat egyelőre nem vezetnek be.

Továbbra is nyitva tarthatnak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, bankok és benzinkutak, méghozzá 22 óráig, és vasárnap is. A vendéglők 15 óráig tarthatnak nyitva, a vendégek között legalább egy méter távolságot kell tartani.

Arról is döntöttek, hogy 10 milliárd eurós (340 milliárd forint) alapot különítenek el a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások támogatására.

Svájc

Svájcban törölték a parlament hétfői ülését, helyette a kormány válságtanácskozást tartott. Vasárnapra 840 új esettel 2200-ra nőtt a Svájcban és Liechtensteinben regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, ami azt jelenti, hogy a járvány gyorsan terjed a két alpesi országban. Svájcban eddig 13 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Svájc „különleges helyzetnek” minősítette a hazai járványt, és a kantonok vezetése úgy döntött, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb hatáskört adnak a szövetségi kormánynak. Bern a múlt héten különített el 3000 milliárd forintnak megfelelő összeget a gazdaság támogatására, és ez nagy mozgásteret biztosít neki.

A szövetségi kormány már korábban hetekre bezáratott minden iskolát, és betiltotta a tömegrendezvényeket. A svájci hadseregnek van egy különleges egészségügyi zászlóalja, amely segíteni tud bármelyik kantonban a helyi egészségügyi hatóságoknak.

Hétfő virradóra kettőre nőtt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Ausztriában. Egy 76 éves nő hétfő éjszaka hunyt el Stájerország tartományban; több betegségben is szenvedett, ezért már korábban kórházi ellátásban részesült. Az első ausztriai áldozat egy 69 éves férfi, aki a múlt hónapban Olaszországban járt, és feltehetően ott fertőződött meg koronavírussal. Christoph Wenisch, a bécsi Ferenc József Császár Kórház osztályvezető orvosa arról tájékoztatott, hogy a beteg már a vírusfertőzést megelőzően krónikus cukor-, valamint bélbetegségben is szenvedett. Vizsgálják, hogy mi okozta a halálát annak a 65 éves férfinak, aki vasárnap hunyt el szintén a Ferenc József-kórházban. A betegnek más megbetegedései is voltak; így egyelőre nem tudni, koronavírus-fertőzés okozta-e a halálát.

Spanyolország

Spanyolországban a legfrissebb adatok szerint a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma 8744, amelyből több mint 6600 esetet a madridi tartományban diagnosztizáltak. A betegségbe 297-en haltak bele, és több mint 520-an már meggyógyultak belőle.

A vasárnap óta érvényben lévő szükségállapotot jól jelzik szerte az országban az elnéptelenedett utcák és a látványosan csökkent autóforgalom. Az alapvető szükségleti cikkeket, például élelmiszert, gyógyszert árusító üzleteken kívül minden zárva van.

José Luis Ábalos közlekedési miniszter a közszolgálati rádiónak az mondta: a helyzetet látva számítani kell arra, hogy a kormány 15 nap elteltével kezdeményezi a szükségállapot meghosszabbítását.

Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter pedig úgy nyilatkozott egy másik csatornának, hogy a határok lezárásának lehetősége is fennáll a járvány terjedésének megfékezése érdekében, és a kérdés napirendre kerül az uniós országok belügyminisztereinek hétfői videokonferenciáján.

Baszkföldön a helyi autonóm kormány bejelentette az április 5-re tervezett helyhatósági választások elhalasztását.

Kiemelt kép: AFP/Sven Hoppe/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik