Nagyvilág koronavírus

Disneylandet is bezárták a koronavírus miatt

Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom csütörtökön javasolta, hogy a “nem létfontosságú” rendezvényeket napolják el, és átmeneti időre zárják be azokat a szórakozóhelyeket, ahol 500 főnél többen gyűlhetnek össze – írja MTI.

A Los Angeleshez közeli Anaheimben lévő Disneyland szóvivője csütörtök este bejelentette, hogy a szórakozóparkot péntektől bezárják, az ottani szállodák pedig hétfőtől nem fogadnak vendégeket. A Disney az alkalmazottaknak a kényszerű szünet idején is a teljes fizetésüket folyósítja.Kaliforniában is több kulturális rendezvényt töröltek: így például a híres Coachella zenei fesztivált, és a Beverly Hills-i filmfesztivált.   Lapértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök munkatársai tanulmányozzák a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, valamint a 2008-2009-es pénzügyi válság idején hozott gazdasági intézkedéseket. A Politico című lap úgy tudja, hogy a pénzügyminisztériumban külön csoport dolgozik azon, hogy a járvány hatásait leginkább megszenvedő ágazatokat hogyan mentsék meg a gyors összeomlástól. Elsősorban a légi- és hajótársaságokat, és a szolgáltatóipar szereplőit érintő átmeneti adócsökkentésekről tárgyalnak.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik