Nagyvilág koronavírus

Szlovénia lezárja Olaszországgal közös határát a koronavírus miatt

Az osztrák modellhez hasonlóan Szlovénia is lezárja Olaszországgal közös határát; az intézkedés ugyanakkor nem vonatkozik az áruforgalomra – közölte Marjan Sarec ügyvezető kormányfő kedden.

A miniszterelnök Twitter-oldalán azt írta: a rendelet összhangban áll a közös és arányos intézkedésekről szóló megállapodással. Jelezte: akkor lép életbe, amint ehhez az összes technikai és adminisztratív feltétel teljesül.

Tudjuk, hogy Olaszország karantént rendelt el, de az emberek ezt figyelmen kívül hagyják, ezért itt az idő, hogy cselekedjünk

– mondta, majd hozzátette: ha meg akarják állítani a vírus terjedését, ez szükséges intézkedésnek tűnik.

Nem zárják le azonban a határt a teherforgalom előtt, mert az további károkat okozna a gazdaságnak – hangsúlyozta.

Ausztria kedden megtiltotta a beutazást Olaszországból – a rendelet nem vonatkozik az osztrák állampolgárokra -, továbbá csak azok léphetik át az országhatárt, akik orvosi igazolással rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy nem fertőzöttek. Szlovéniában 34-re nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma és eddig 1643 koronavírustesztnek lett negatív eredménye.

Képünk illusztráció: Mohos Márton /24.hu 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik