Nagyvilág koronavírus

WHO: valóságossá vált a világjárvány veszélye

Nagyon is valóságossá vált annak a veszélye, hogy az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) pandémiává, azaz több kontinensre kiterjedő világjárvánnyá növi ki magát – jelentette ki Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben.

Most, hogy a vírus ennyi országban megjelent, a világjárvány veszélye nagyon is valóságossá vált. Ugyanakkor ez lenne az első pandémia, amelyet ellenőrzés alatt lehetne tartani. A lényeg ugyanis, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a vírusnak

– hangoztatta.

Hangsúlyozta azt is, hogy a fertőzéses esetek aránytalanul oszlanak meg világszerte, minthogy a betegek többsége országok egy kis csoportjára összpontosul. A csaknem 110 ezer fertőzött 93 százaléka négy országban él, tette hozzá.

Karanténba zárják egész Olaszországot
Csak hétfőn közel százan haltak meg, az egész országra kiterjesztik az északon már életbe léptetett intézkedéseket.

Mint mondta, országos szinten a járványt még mindig kordában lehet tartani a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó lépésekkel. Az olaszországi helyzettel kapcsolatban megjegyezte, bátorító, hogy az ottani vezetés határozott intézkedéseket rendelt el. Hozzáfűzte: a WHO reméli, hogy ezek hatékonynak bizonyulnak.

Akár pandémiáról van szó, akár nem, az a játékszabály, hogy sosem szabad feladni

– emelte ki a főigazgató.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kínából jelentett mintegy 80 ezer fertőzött több mint 70 százaléka meggyógyult, és őket haza is engedték a kórházakból.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik