Nagyvilág

Jön a koronavírus-teszt az osztrák-olasz határon

Koronavírusra tesztelik az olasz-osztrák határon átkelő utasokat – jelentette az osztrák sajtó hétfőn. Az intézkedés kedden lép életbe.

Az ellenőrzést az osztrák egészségügyi hivatalok munkatársai végzik majd, a rendőrség jelenlétében. Az autósokat és a vonatok utasait szúrópróbaszerűen ellenőrzik: megmérik az utasok lázát, majd előre kidolgozott, állandó kérdéseket tesznek fel nekik, egyebek mellett arra vonatkozóan, jártak-e a közelmúltban a fertőzéssel sújtott krízisterületek egyikén, és észleltek-e influenzaszerű tüneteket.

A vizsgálatokat két csoport végzi majd az A13-as autópályánál, az országút mentén, a vonatokon, a Reschen-hágónál és a határ menti Sillian településnél. Günther Platter tiroli tartományi vezető azt tanácsolta, hogy lehetőség szerint kerüljék el az észak-olaszországi válságterületeket.

Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap az ORF televízió egyik műsorában leszögezte, hogy meg kell akadályozni a koronavírus gyors terjedését.

Minél nagyobb a fertőzések száma, annál nehezebb lesz nyomon követni az egyes eseteket.

A kormányfő nem zárta ki, hogy további óvintézkedésekre is sor kerülhet, így például iskolák, óvodák időszakos bezárására, nagyobb rendezvények elhalasztására: „A megfelelő időpontban, a megfelelő mértékben kell megtenni ezeket a lépéseket”. A koronavírus-járvány várható gazdasági következményeiről úgy vélekedett, hogy Ausztriában is érezni fogják a hatását.

Ausztriában 112 személy esetében állapítottak meg koronavírus-fertőzést. Alsó-Ausztriában 36-an betegedtek meg, Bécsben 33-an, Stájerországban tízen, Tirolban és Felső-Ausztriában kilenc-kilenc megbetegedést tapasztaltak, Salzburgban hatan, Burgenlandban négyen, Vorarlbergben pedig ketten kapták meg a fertőzést, míg Karintiában egy esetet diagnosztizáltak. A koronavírustesztet 4734 emberen végezték el.

Kiemelt kép: AFP/Angelika Warmuth/dpa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.