Nagyvilág

Maduro szerint az Egyesült Államok háborús terveket szül Venezuela ellen

Az Egyesült Államok háborús terveket sző Venezuela ellen – jelentette ki Nicolás Maduro venezuelai államfő pénteken országának fővárosában, Caracasban.

Kormányzókat és polgármestereket fogadva az elnök hangoztatta, Washington terveket készít arra, hogy hadiállapotot, terrorizmust, destabilizációt keltsen Venezuelában. Beszédét az állami televízió élőben közvetítette.

Szerinte az Egyesült Államok arra készül, hogy a eluralkodjon a latin-amerikai országban az erőszak, fegyveres konfliktus alakuljon ki, és mindez igazoljon egy háborús beavatkozást is Venezuela belügyeibe.

Maduro hozzátette, hogy a tervek kivitelezésében Brazília nyújtana segítséget Washingtonnak. Arra a kérte a demokratikus országokat, az emberiességi fórumokat, a brazil népet és hadsereget, hogy állítsák meg Jair Bolsonaro brazil elnököt abban, hogy segédkezet nyújtson Donald Trump amerikai elnöknek a Caracas elleni tervek kivitelezésében.

Venezuelában tavaly januárban vált még súlyosabbá a helyzet, azt követően, hogy Juan Guaidó ellenzéki vezető, akinek parlament elnöki tisztségét a legfelsőbb bíróság korábban megvonta, Venezuela ideiglenes elnökének kiáltotta ki magát.

Azóta az Egyesült Államokkal az élen számos nyugati és térségbéli ország elismerte őt ebben a tisztségében mindaddig, amíg szabad választásokat nem tartanak a súlyos gazdasági és politikai válsággal küszködő dél-amerikai országban, amelyet becslések szerint eddig 4,5 millió venezuelai hagyott el a jobb élet reményében.

Maduro ennek ellenére megőrizhette hatalmát, nem utolsósorban a venezuelai hadsereg és kulcsfontosságú szövetségesei, köztük Kína, Oroszország, Kuba és Törökország támogatásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik