Nagyvilág koronavírus

Koronavírus: 6-ra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma

Az első beteg két útitársa, egy pár, valamint egy fiatal férfi esetében is megerősítették a fertőzöttséget – közölte a szlovén média pénteken.

Az MTI szerint első beteg egy hatvanéves férfi, aki Marokkóban járt, és Olaszországon keresztül, repülővel tért vissza Szlovéniába. Egy társasutazáson vett részt, két útitársáról, egy férfiról és egy nőről is kiderült, hogy fertőzött. Az egészségügyi hatóságok felkutatják azokat, akik kapcsolatban álltak az idősebb férfival. A beteg személyesen kereste fel az orvosi rendelőt, ahol több embert is megfertőzhetett. Marokkóból való hazatérését követően pedig nem volt karanténban.

A többi fertőzött nem állt kapcsolatban az első beteggel.

Egy pár, akiről kiderült, hogy fertőzött, Olaszországban járt. A legutolsó esetben pedig egy 32 éves maribori férfinál erősítették meg a fertőzöttséget. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ő kitől kapta el a vírust. Mindannyian a ljubljanai kórház erre a célra kialakított fertőző osztályán vannak karanténban. Az orvosok a sajtónak úgy nyilatkoztak: a betegek állapota stabil.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik