Nagyvilág

A New York Times Orbánnal riogatja az amerikaikat

Az amerikai elnökválasztás előtt ismét a magyar kormányfő az egyik elrettentő példa.

A Klubrádió szemlézte Javier Corrales, az Amherst College politikatudósának cikkét. A szerző a The New York Timesban arról ír, az amerikai elnök autokrataként bánik a joggal. Donald Trump a barátainak szavatolja a mentességet, ellenségeire a törvány teljes szigorával sújt le, pártja pedig nem fékezi meg. Az elnök elindult a demokrácia leépítése felé, de az útnak még csak az elején jár, sehol sincs ahhoz képest, ahol Orbán Viktor tart.

Magyarországon ugyanis már többről van szó, mint egy nagyszájú vezetőről, és egy pajzsként használt pártról, hiszen

Orbán Viktor mára megvalósította az autokratikus legalizmust.

Az alkotmányt, a választási rendszert átírta, rátette kezét a közigazgatásra, aláásta az önkormányzati autonómiát. Corrales szerint autokratikus legalizmus az, amikor a végrehajtó hatalom támadása a független igazságszolgáltatás ellen már azzal jár, hogy a joggal büntetlenül visszaélhet a végrehajtó hatalom.

A vezetők világszerte próbálják lerázni magukról a fékeket, hogy védjék magukat, szövetségeseiket. Hozzájuk hű bírákat neveznek ki, ha kell beleszólnak az ítéletekbe, majd a jogot ellenfeleik ellen fordítják. A szerző az autokratikus legalizmusra hoz orosz, török és lengyel példát is.

Putyin a korrupcióellenes harc jegyében veteti őrizetbe azokat, akik korrupcióval vádolják, Erdogan megválasztott polgármestereket távolíttat el, terrorizmussal vádjával, a lengyel kormánypárt pedig olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy akár el is bocsássák azt a bírát, ha ítéleteit magukra nézve károsnak tekintik.

Itt az Egyesült Államok még nem tart, de az első lépéseket Trump már megtette, ha pedig beindul a folyamat, nehéz visszafordítani, hiszen fegyver nélkül maradnak a bíróságok. Egyetlen érdemi ellenszer az marad, ha a választáson a felháborodás lecsapódik azok ellen, akik lehetővé teszik az autokrata legalizmust.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik