Nagyvilág koronavírus

Ponta: a koronavírus ellen kevés az Orban-kormány

A Pro Románia párt elnöke szerint ilyen válságos helyzetben katasztrofális lenne egy bohóckodó miniszterelnök.

A Románia felé közeledő koronavírus egyre nagyobb veszélyt jelent, ezért a Pro Románia párt elnöke szerint Klaus Johannis államfőnek le kellene tennie az előre hozott választások kiírásáról, és egy szakértői kormányt kellene felkérnie. A Maszol.ro szerint Victor Ponta jelöltje a kormányfői posztra Raed Arafat, aki a  belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályát vezeti.

A Pro Románia párt elnöke szerint már a következő hetekben katasztrofális helyzet állhat elő, mivel nagy a valószínűsége annak, hogy Romániában is megjelenik a koronavírus, az országnak pedig nincs stabil kormánya. Sem Victor Costache ügyvivő egészségügyi miniszternek, sem Ludovic Orban kijelölt miniszterelnöknek nincs kellő tapasztalata, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni a vírus terjedésének megelőzéséért – tette hozzá.

Victor Ponta közölte: azt szeretné, ha lenne új kormány, de nincs több idő cirkuszra, bohóckodásra, ezért le kellene váltani Ludovic Orbant, aki úgy viselkedik, mint egy bohóc, nem készült fel a koronavírus okozta kihívásokra.

Szerinte most Románia vezetőinek mielőbb azzal kellene foglalkozniuk, hogy mi lesz az Olaszországban élő románokkal, be lehet-e őket fogadni az országba, illetve miként segíthetik a kínai importtól függő cégeket. A bukaresti törvényhozás hétfőn szavaz a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) régi-új kormányának beiktatásáról.

Kiemelt kép: Ludovic Orban a román parlament két házának február 5-i együttes ülésén, amelyen kormánya elvesztette a bizalmi szavazást. MTI/EPA/Bogdan Cristel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik