Nagyvilág

Magyar férfi Olaszországban: „Sokan számítanak a határok lezárására”

Korábban a témában:

Egy magyar férfi számolt be az Indexnek az olaszországi koronavírus-helyzetről: Lakos Tamás, aki Milánóban jár egyetemre azt mondta, érezni a pánikot, több tartományban is katonák által biztosított karantént kellett felállítani a vírus miatt.

A lap kollégája Milánóból vasárnap azt jelentette, hogy a városban nincs jele a vírusnak, Lakos Tamás szerint viszont az emberek arra készülnek, hogy akár egész Milánót is lezárhatják.

A magyar diák elmondása szerint a környéken az emberek elárasztották a bevásárlóközpontokat, így estére több helyen üressé váltak a polcok. Hétfőtől az összes iskola és egyetem bezár, este hattól pedig a szórakozóhelyek, színházak és a mozik is. Továbbá elmaradnak sportesemények, valamint bezárják a sportközpontokat és edzőtermeket is. 

Megjegyezte, hogy külföldi diáktársai közül sokan hazarepültek, aki pedig ott maradt, bevásárlással igyekszik felkészülni. Úgy véli, nagyon labilis a helyzet, minden nagyon gyorsan történik, így nincs elegendő idő a felkészülésre.

Elkezdték vizsgálni a koronavírus miatt a karanténba került magyar diákokat
Az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak.

Tapasztalatai alapján az emberek mérgesek, a kormányt és a hivatalokat hibáztatják azért, hogy nem tettek meg mindent a vírus megfékezése érdekében. A magyar diák úgy érzi, többen szigorúbb intézkedéseket várnak, ebbe akár a határok lezárása is beletartozhat, amire egyébként sokan számítanak is.

Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Andrea Fasani

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.