Nagyvilág

Hatan haltak már meg koronavírusban Olaszországban

Korábban a témában:

Hatra emelkedett a koronavírus áldozatainak száma hétfőn kora délutánra Olaszországban, közölte az állami RAI hírügynökség.

Korábban több nemzetközi lap is arról számolt be, hogy már heten haltak bele a betegségbe, de ezt később cáfolták a hivatalos szervek.

Az olasz hatóságok bejelentették, hogy büntetést szabnak ki mindazokra, akik belépnek vagy elhagyják a karanténba zárt területeket.

Ausztria mindeközben azt tervezi, hogy visszaállítja a határellenőrzést, ezzel megakadályozva a vírus további elterjedését.

Franciaországban pedig elzárták egy busz utasait, miután a Milánóból Lyonba érkező járat sofőrje a gyanú szerint koronavírussal fertőződött meg.

Koronavírus: megtörtént, amitől féltünk, ideje nekünk is felkészülni
A járvány újabb gócpontot alakított ki, szakemberek ettől tartottak az elejétől fogva. Pánikra viszont nincs ok, ami most kell, az a tudatosság.

Kiemelt kép: Andrea Diodato/NurPhoto/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Gyurcsány: Ebből nagy baj lesz

„Az Isten legyen hozzánk kegyes” – fohászkodik Orbán mentőcsomagját látva. Közben a Fidesz is kitalálta, hogyan rugdossa a baloldalt a válsághelyzetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.